Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kínai cég

hvg.hu Tech

Pár perc töltéssel 1000 km hatótávot adhat az elektromos autóknak egy új akku

Teljesen megváltozhat az elektromos járművek megítélése, ha a gyakorlatban is olyan jó lesz a kínai Greater Bay Technology új akkumulátor-technológiája, mint ahogy állítják: ez pár perc alatt optimális hőmérsékletűre tudja melegíteni a telepet, ami így hidegben is gyorsan töltődhet fel. Méghozzá tényleg sebesen, akár 1000 kilométeres hatótávot is elérve.

MTI Gazdaság

Szijjártó szerint a kínai vállalatoknak mi vagyunk Európa kapuja

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a 2010-ben elhatározott külgazdasági stratégia, a keleti nyitás keretében 2018-ra a magyar export egyharmada irányuljon az Európai Unión kívülre, a jelenlegi 21 százalékkal szemben. Az államtitkár szerint ennek egyik fő pillére a Kínával való stratégiai együttműködés erősítése.

MTI Világ

Egy kínai cég szerint rémálom beruházni Észak-Koreában

Nyilvános üzengetésbe torkollt egy kínai bányaipari vállalat és észak-koreai partnereinek üzleti konfliktusa. A kínai beruházó szerdán arra figyelmeztetett, hogy Pekingnek nem kellene vállalatait észak-koreai beruházásokra ösztönöznie, saját tapasztalatát pedig "rémálomnak" nevezte.

MTI Vállalkozás

Olajcég vezeti nyolcadik éve a kínai vállalatok bevételi listáját

A vezető kínai vállalatok nagyok ugyan, de nemzetközi összehasonlításban még jelentős mértékben erősödniük kell - derül ki a Kínai Vállalkozói Szövetség és a Kínai Vállalatvezetők Egyesületének friss adataiból, amelyeket Kína ötszáz legnagyobb vállalatáról gyűjtöttek össze.

MTI Világ

Aknavetővel támadtak egy kínai cégre a Fülöp-szigeteken

Aknavetővel támadtak egy kínai építőipari vállalat Fülöp-szigeteki építkezésére. Egy nehézgépet lényegében megsemmisítettek, de senkinek sem esett baja - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal, így önmagát is listázhatná

Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal, így önmagát is listázhatná

Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

A címlapról ajánljuk